1991-ben a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatójaként ismerkedtem meg a tollaslabda sporttal, amely azóta mindennapjaim részévé vált. Az elmúlt 20 évben számos szerepben tevékenykedtem a sportágban. Az egyetemi házi versenyekről indulva hamarosan bekapcsolódtam szinte minden hazai amatőr versenysorozatba. A több-kevesebb sikerrel vívott több ezer mérkőzés közben a tapasztalatok mellett a magyar tollaslabda élet sok jeles és érdekes képviselőjét ismertem meg. 2003-tól a Diaboló SE. igazolt játékosaként bekapcsolódtam az MTLSz által szervezett versenyekbe is. Versenyzőként a legjobb eredményem a III. osztályú versenyeken elért egy arany és két bronz érem és országos ranglistán elért 27. helyezés. 2008-ban – a 30 év fölötti kategóriában – sikerült senior magyar bajnoki címet szereznem.

Edzői pályámat 2002-ben szintén a Diaboló SE-ben kezdtem el. A képesítés (OKJ: 33896201 ) megszerzése után a sportág magyar és külföldi szaktekintélyei által tartott edzőtáborokban és továbbképzésekben fejlesztettem szakmai tudásomat. 2008-ban feladtam “civil” foglalkozásomat, hogy minden időmet a sportra fordíthassam. Elsősorban hobbiból és versenyszerűen tollaslabdázó gyerekek oktatásával, nevelésével foglalkozom. Nevelőedzőként a sportág és a sportos életmód megszerettetését tartom a legfontosabb feladatomnak, de az élversenyzői ambíciókat dédelgető játékosokkal is szívesen foglalkozom. Rendszeresen közreműködök a korosztályos válogatott keretek edzésein. Játékosaim közül a legeredményesebbek többször szereztek már Országos Bajnoki, Diákolimpia Bajnoki és Év játékosa címeket, a többiek pedig (több százan) pedig a kedvtelésből játszók népes táborát gyarapítják.

A “hétköznapi” csoportos gyerekedzések mellett szívesen tartok egyéni edzést kezdőknek és haladóknak (akár felnőtteknek is). Időről-időre szervezek különleges foglalkozásokat és bemutatókat iskolai és óvodai csoportoknak, testi és szellemi fogyatékkal élőknek, teremben vagy szabadban kedvtelésből játszóknak.

2008-ban indítottam útjára a “Játssz a Bajnokkal!” bemutató sorozatot. Eddig több, mint 30 iskolában kb. 2000 gyerek játszhatott együtt a korukbeli legjobb magyar játékosokkal. A rendezvény hatására eddig 8 iskolában indult el az aktív tollaslabda élet, ahonnan azóta már diákolimpiai érmesek is kikerültek.

2006-ban kezdtem el a nyári edzőtáborok szervezését.  Eddigi 34 saját szervezésű táboromban több száz gyerek fordult meg (az egész ország különböző klubjaiból), lelkes kezdők épp úgy, mint a korosztályos magyar élmezőny tagjai. ( www.facebook.com/tollaslabda.tabor )

Bármilyen tollaslabdával kapcsolatos programban vagy kérdésben szívesen állok az érdeklődők rendelkezésére.

telefon: 06-1-380-69-87
e-mail: szucs.zoltan@interware.hu
skype: szucs.zoltan.bp
facebook: www.facebook.com/szucs.zoltan.bp